Bosák
Nándor püspök Molnár János
ungvári plébániai kormányzó
meghívására érkezett Ungvárra, hogy
az április 25-én megtartott Szent György
búcsú ünnepi szónoka legyen. Ebből az
alkalomból készült vele az interjú.
Püspök atya hogyan
került kapcsolatba Kárpátaljával?
Még a kommunista időszakban kezdődött a kapcsolat az Egri Egyházmegye és a munkácsi körzet között, s mi megpróbáltunk segíteni. Amikor Paskai László bíboros első hivatalos látogatására Kárpátaljára érkezett, én is itt voltam a papok között, mint az egri szeminárium egyik tanára. Akkor kezdtünk el a papnevelésben segítséget nyújtani. Néhány fiatal számára, akik papok szerettek volna lenni, sikerült engedélyt szerezni, hogy Magyarországra jöhessenek tanulni. Attól kezdve, hogy kárpátaljai kispapok kezdtek járni az egri szemináriumba, éveken keresztül mélyült és élővé vált a Kárpátaljával való kapcsolatom. Én magam is el-eljöttem meglátogatni őket. Mikor megalakult az apostoli kormányzóság, ez még több alkalmat adott, hogy innen a szomszédból – akkor már püspökként – különféle ünnepségeken vegyek részt. Papoknak is tartottam lelkigyakorlatot – egyszóval ismét újfajta kapcsolat indult el.
Kárpátalja
és
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összetartozó
tájegységek földrajzilag és
történelmileg
is. Látja-e a hasonlóságot az emberek
mentalitásában?
Igen, van hasonlóság a két térség gondolkodásmódjában. A legnagyobb hasonlóságot azonban inkább abban látom, hogy a katolikusoknak mindkét területen kisebbségben kell élniük egy nagyon vegyes társasalomban. Ilyen értelemben a mi egyházmegyénk helyzete is hasonló. Nem nemzetiségi téren, hanem vallásilag: római katolikusok, görög katolikusok, evangélikusok, reformátusok élnek ezen a területen. Így bizonyos értelemben mi is kisebbségben vagyunk és ez sajátos jelleget ad a munkánknak. Ennek a helyzetnek vannak nehézségei és vannak előnyei is. Az összetett helyzetet, amiben élünk, kihívásnak és kegyelemnek érzem, hiszen így jobban át kell gondolnunk, tudatosan meg kell fontolnunk, mit és miért teszünk.
Ön szerint miben
változott Kárpátalja 1989 óta?
A változásokról nincs reális képem, nem látok bele annyira az egyházmegye életébe. Azt azonban figyelemmel tudtam kísérni, ahogy elkezdődött a pasztoráció, lassan kialakult a Munkácsi Egyházmegye, egyre több fiatal papja van (egy részük Egerben tanult). Az a papi struktúra, amely a lelket tartotta a hívekben a kommunista időben, lassan eltávozott, ezzel párhuzamosan viszont új szellemiség, új papság alakul ki. Pozitív dolognak látom, hogy a régi struktúra romjaiból, szinte a semmiből valami új bontakozott ki.
Miért éppen ezt
választotta püspöki jelmondatául: „Törd meg kenyeredet az éhezőkkel?”
Két
dolgot akartam a magam számára és mások
számára is
megfogalmazni. A kenyérszaporítás csodája
előtt Jézus azt mondja az
apostoloknak: „Adjatok nekik enni!” Az apostolok pedig
kétségbeesnek, hogy csak
öt kenyerük és két haluk van, mi ez ennyi
embernek? Ugyanígy, amikor az ember
látja a feladatát – a lelkipásztori
feladatot, a püspöki feladatot, vagy
egyáltalában
a keresztény életet –, azt mondja: amim van, az
kevés ahhoz, hogy teljesítsem a
feladatomat. Ha viszont azt, amink van, odatesszük Jézus
kezébe, vagyis jó
szívvel rábízzuk azt, akkor abból ő tud
csodát tenni. Tehát elég lesz az a
kenyér. Ez az embernek belső bátorítást ad,
hogy ne álljon meg az emberi
szintnél és az emberi lehetőségeknél, hanem
helyezze nagyobb dimenzióba a maga
szolgálatát és keresztény
életét. Igazából ezt látom nagyon
fontosnak, amit a búcsún
a prédikációban is próbáltam
megfogalmazni: ebben a világban veszélyeztetett
állapotban élünk, sok-sok nehézség,
sok-sok veszedelem fenyegeti a keresztény
embert. Ebben a helyzetben még nagyobb szükség van
arra, hogy nagyon mélyen
belekapaszkodjunk a hitünk igazságaiba, és
abból merítve öntudattal és
bátorsággal vállaljuk a keresztény
életet, mert ez az igazi erő, és mert a jövő
ezen az oldalon van.