Az adventi gyertyák lángja - lelkünk fényessége 
Adventi koszorúfonás az ungvári plébánián

Új egyházi év küszöbén állunk, s újra elérkezett az adventi szent idő. Templomaink a bíbor színt öltötték magukra – a befelé figyelés, elcsendülés, várakozás idejét sugallva. Ezek mellé a belső lelki gyakorlatok mellé párosul még egy külső jel – az adventi koszorú, mely elmaradhatatlan hozzátartozója az adventi szentmisék szertartásának. Az ilyenkor szokásos hajnali rorate misék sötétjében az adventi koszorú gyertyáinak egyre erősödő fénye jelzi a megtestesülés misztériuma ünnepének közeledtét. Ugyanakkor emlékezetet arra is, hogy Krisztus második, dicsőségeseljövetelére is éberen kell várakoznunk.
	Ahogy növekszik az adventi koszorú fénye egy-egy gyertya meggyújtásával, úgy kell a mi lelkünknek is egyre fényesebbé válnia, engedve, hogy Isten makulátlan ragyogása töltse be azt. Az ungvári plébánia hívei – hittanárok, gyerekek, szülők, nagyszülők, ez éven is nagy buzgalommal gyűltek össze a plébánia nagytermében advent kezdetének előestéjén, hogy az illatos fenyőágakból ki-ki megalkossa a maga adventi koszorúját.Sajnos az esős, borongós idő miatt idén kevesebben jöttek el, de hála az Úrnak voltak, akiknek az időjárás sem szegte kedvét.
Az adventi koszorúfonás szinte már hagyománynak számít egyházközségünkben, hiszen évről évre sok család jön el, hogy a koszorút, vidámság és jókedv közepette, másokkal együtt készítse el. A zöld ágak, tobozok, lila szalagok és gyertyák pedig egységes egészként egy-egy páratlan alkotássá válnak – hiszen nincs két egyforma koszorú, mindegyik más és más, mégis ugyanazt a jelentést hordozza. A nagy munka után az örömtől sugárzó gyermekek és családjaik a templomba vitték elkészített koszorúikat, ahol