Ministránsok beöltözése Ungváron

2009. október 18-án az ungvári Szent György templomban hosszú idő elteltével ismét ministráns beöltözésre került sor. Hat szorgalmas fiú: Ádám József, Szeninec Krisztián, Szakács Péter, Kiss Erik, Perduk János és Juhász Árpád nagy izgalommal álltak az oltár elé, ahol Molnár János plébános a vasárnapi szentmise ünnepélyes keretein belül megszentelte ministránsruháikat, melyeket nagy örömmel vettek át. 
Az idősebb ministránsok pedig szeretettel öltöztették be, és fogadták maguk közé ifjabb testvéreiket. Ez az első lépcsőfoka annak a szolgálatnak, melyre ezek a gyerekek vállalkoztak.

A következő négy hónapban bizonyíthatják elszántságukat és azt, hogy valóban ministránsként szeretnének szolgálni az Úrnak. Így kerül majd sor avatásukra, minek után teljes jogú ministránsok lesznek.

   Azokat a fiúkat, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk szeretettel várjuk ministránsfoglalkozásainkra szombatonként 9 órai kezdettel a plébániatemplomba
.